Történetem azokba az időkbe nyúlik
vissza, mikor is megismerkedtem kedvesemmel. Összejövetelünk
felettébb romantikus történetével most nem untatlak titeket,
-majd megteszem máskor- ám jelen állapot megértésében fontos
tényező nejem édesanyja. Ugyanis a szerelem hevében -ahogy lenni
szokott- úgy éreztük a percek is örökké valóságnak tűnnek ha
egymástól távol töltjük (ez az érzés mára jelentősen
megváltozott) így összeköltöztünk.
A Drága Mamával egy fedél alá.
Pár derűs és szeretetteljes év után, az együtt töltött idő mézédes emlékeinek dacára – vagy talán épp amiatt - úgy döntöttünk külön háztartást kívánunk vezetni. Igaz anyósom nem mondta, hogy ő is szeretne egyet külön, és mint később kiderült nem is tette. Éreztük mi ezt, de mint a nyári tücsökciripelést, csak amolyan kellemetlen de elviselhető háttérzajnak tekintettük.
Hibánkkal akkor szembesültünk, mikor is egy kedves fiatalember jelent meg az akkor már harmadik otthonunk ajtajában, miszerint lefoglalna ezt-azt az elmű számára. (Igen. A szemfüles olvasó észrevette, hogy bizony nagyot ugrottunk az időben. A kimaradt részt bőrkötésben élvezheti az aki türelmes.) Minthogy nem sokkal előtte adtam egyetemes áramszolgáltatónknak pár száz ezer forintot zavartalan működésük elősegítése érdekében, értetlenül álltam a dolog és a fiatalember előtt. Hamar kiderült, a tartozást Mama halmozta fel, aki nagyszerűségéből adódóan nem ragad le olyan világi dolgoknál mint az áramszámla, vagy bármilyen más szolgáltatásért fizetendő ellenérték. Annak ellenére, hogy jeleztük kedvenc vállalatom felé ott-nem-lakásunk tényét, nem igazán hatódtak meg és közölték, akinek a nevén van az fizet.
Rendes hülyeként el is kezdtük a részleteket törleszteni a behajtó cég felé, kihasználva a technikai fejlettség vívmányát és a pénzintézetek felhasználóbarát szolgáltatását, az előre beállított átutalást, úgy érezve, hogy ezzel eleget tettünk minden felénk irányuló kérésnek.
Ám a technika, és az emberek jobb létén fáradozó bank nem tett meg mindent. Mindössze három alkalommal sikerült átutalni a kívánt összeget. Ezt alig egy év múlva tudtuk meg a behajtó szervezettől, akik természetesen és teljesen jogosan az egyébként is kamatokkal terhelt tartozást, az elmaradásra való tekintettel újabb kamatokkal együtt kérik. Azon kérdésemre, hogy miért vártak egy évet azzal az információval, hogy nem kapják meg a pénzt, azt a választ kaptam, hogy nem kell szóljanak. Aranyos.
A Drága Mamával egy fedél alá.
Pár derűs és szeretetteljes év után, az együtt töltött idő mézédes emlékeinek dacára – vagy talán épp amiatt - úgy döntöttünk külön háztartást kívánunk vezetni. Igaz anyósom nem mondta, hogy ő is szeretne egyet külön, és mint később kiderült nem is tette. Éreztük mi ezt, de mint a nyári tücsökciripelést, csak amolyan kellemetlen de elviselhető háttérzajnak tekintettük.
Hibánkkal akkor szembesültünk, mikor is egy kedves fiatalember jelent meg az akkor már harmadik otthonunk ajtajában, miszerint lefoglalna ezt-azt az elmű számára. (Igen. A szemfüles olvasó észrevette, hogy bizony nagyot ugrottunk az időben. A kimaradt részt bőrkötésben élvezheti az aki türelmes.) Minthogy nem sokkal előtte adtam egyetemes áramszolgáltatónknak pár száz ezer forintot zavartalan működésük elősegítése érdekében, értetlenül álltam a dolog és a fiatalember előtt. Hamar kiderült, a tartozást Mama halmozta fel, aki nagyszerűségéből adódóan nem ragad le olyan világi dolgoknál mint az áramszámla, vagy bármilyen más szolgáltatásért fizetendő ellenérték. Annak ellenére, hogy jeleztük kedvenc vállalatom felé ott-nem-lakásunk tényét, nem igazán hatódtak meg és közölték, akinek a nevén van az fizet.
Rendes hülyeként el is kezdtük a részleteket törleszteni a behajtó cég felé, kihasználva a technikai fejlettség vívmányát és a pénzintézetek felhasználóbarát szolgáltatását, az előre beállított átutalást, úgy érezve, hogy ezzel eleget tettünk minden felénk irányuló kérésnek.
Ám a technika, és az emberek jobb létén fáradozó bank nem tett meg mindent. Mindössze három alkalommal sikerült átutalni a kívánt összeget. Ezt alig egy év múlva tudtuk meg a behajtó szervezettől, akik természetesen és teljesen jogosan az egyébként is kamatokkal terhelt tartozást, az elmaradásra való tekintettel újabb kamatokkal együtt kérik. Azon kérdésemre, hogy miért vártak egy évet azzal az információval, hogy nem kapják meg a pénzt, azt a választ kaptam, hogy nem kell szóljanak. Aranyos.
Valójában itt le is zárult volna a
történet, hisz ismét elmondtam nekik nincs és nem is lesz ennyi
pénzem egyben, mire ismét megnyugtattak, hogy mindegy mikor, csak
fizessem ki.
De nem zárult le. Pár hete egy számomra oly kedves régi ismerős behajtó cég is jelentkezett ugyanezért a tartozásért. Minthogy a párhuzamos behajtást már egyszer lejátszottam a CIB bankkal, akik sűrű elnézések közepette megnyugtattak hogy mindössze adminisztrációs hiba történt, úgy éreztem nem megyek el szó nélkül emellett. Az újabb behajtó első megdöbbenését, miszerint már másnak fizetem ezt a tartozást, hamar felváltotta a felhőtlen öröm mikor megtudták, én vagyok azon régi ügyfelük, akitől anno egy forintot nem kaptak. Mindig jókat beszélgetünk. Úgy tudják, pusztán amiatt nem vagyok ügyvéd, mert lusta voltam megírni a disszertációt.
Biztosítottak róla, hogy utánajárnak, és bár hiszek nekik, megtettem én is.
Az elműnél nemes egyszerűséggel felháborodtak, hogy miért zaklatom őket ezzel, nekik ehhez semmi közük, beszéljek a behajtókkal. Majd mikor közöltem hogy akkor kérnék egy papírt, miszerint az elműnek a tartozásomhoz semmi köze, ergo nem tatozom nekik, nagylelkűen felajánlották, hogy ha leírom a panaszom, továbbítják a megfelelő osztályra. Mert van nekik ilyen.
Peres ügyekkel, és kihelyezett behajtásokkal foglalkozó csoport.
(Szeretnék bejutni oda. Csupa móka és kacagás lehet.)
Tehát jelenleg teljes nyugalommal várom a fejleményeket. Egyrészt azért, mert komoly felkészült szakemberek foglalkoznak ügyemmel mindegyik cégnél (na meg én is megkértem egy ügyvéd ismerőst), másrészt mert bárhogy döntenek, fizetni nem tudok. Legyünk őszinték nem is nagyon akarok.
De nem zárult le. Pár hete egy számomra oly kedves régi ismerős behajtó cég is jelentkezett ugyanezért a tartozásért. Minthogy a párhuzamos behajtást már egyszer lejátszottam a CIB bankkal, akik sűrű elnézések közepette megnyugtattak hogy mindössze adminisztrációs hiba történt, úgy éreztem nem megyek el szó nélkül emellett. Az újabb behajtó első megdöbbenését, miszerint már másnak fizetem ezt a tartozást, hamar felváltotta a felhőtlen öröm mikor megtudták, én vagyok azon régi ügyfelük, akitől anno egy forintot nem kaptak. Mindig jókat beszélgetünk. Úgy tudják, pusztán amiatt nem vagyok ügyvéd, mert lusta voltam megírni a disszertációt.
Biztosítottak róla, hogy utánajárnak, és bár hiszek nekik, megtettem én is.
Az elműnél nemes egyszerűséggel felháborodtak, hogy miért zaklatom őket ezzel, nekik ehhez semmi közük, beszéljek a behajtókkal. Majd mikor közöltem hogy akkor kérnék egy papírt, miszerint az elműnek a tartozásomhoz semmi köze, ergo nem tatozom nekik, nagylelkűen felajánlották, hogy ha leírom a panaszom, továbbítják a megfelelő osztályra. Mert van nekik ilyen.
Peres ügyekkel, és kihelyezett behajtásokkal foglalkozó csoport.
(Szeretnék bejutni oda. Csupa móka és kacagás lehet.)
Tehát jelenleg teljes nyugalommal várom a fejleményeket. Egyrészt azért, mert komoly felkészült szakemberek foglalkoznak ügyemmel mindegyik cégnél (na meg én is megkértem egy ügyvéd ismerőst), másrészt mert bárhogy döntenek, fizetni nem tudok. Legyünk őszinték nem is nagyon akarok.
A jogerős ítéletig maradok
tisztelettel!
Csókolom!