szartornádó !

meg pálinka....

A gyereknek meghalt a macskája, és egy jó barátja. Mindez ugyanazon a napon.

Jut eszembe Boldog Karácsonyt mindenkinek!

Én idén több barátomat vesztettem el, mint szerettem volna.
Volt akit ideig-óráig, mert végül felül emelkedtünk a faszságainkon, és felkerestük egymást.
Illetve a barátságunk emelkedett felül rajtunk. Nagy dolog ez.

Annyit használjuk ezt a szót, hogy -mint a szeretlekét- már nem is értjük mit jelent valaki barátjának lenni. Azt még kevésbé hogy valaki a barátommá válik.

Elvesztettem barátaimat. De a barátságukat nem. Meghaltak. Soha többé nem látom őket, nem tudom megölelni, és hangjukat is legfeljebb életem nehéz pillanatában az övéknek érezve hallom majd.

Egyikük vesztesége különösen fáj.
Bár csodálatos a kapcsolatom a szüleimmel, Édesapámat mélyen tisztelem Ő mégis olyan volt, mint a második apám. Gyermek koromtól náluk lébecoltam. A családjuk része voltam, vagyok. De nem csak én. Különleges érzéke volt, a problémás gyerekekhez, akikből egy lakótelepen akadt épp elég. Foglalkozott velünk, nevelt minket. Jó ember a maga módján, aki rengeteget feladott a családjáért és mindenét megosztotta a barátaival. Csibész volt, bűnös ember.
Hiszem, hogy vannak bűnök, melyek nem tehetők semmissé, melyek nem bocsájthatóak meg, de hiszem azt is, hogy feledhetők, ha nem is könnyen. Neki könnyebb már.

 Nekünk nem.

Én nem láttam betegen, elesettnek. Nekem már örökké az a bolond marad hamis mosollyal az arcán, aki nem azért adta kupakban a kólát mert sajnálta, hanem mert hideg. Aki miatt, ha sült krumplit eszek, körbenézek erőspistáért. Akinek annyit köszönhetek, és akitől nem tudtam elbúcsúzni a kicsinyes sértődöttségem miatt.

Nyaranta összeszedett minket gyerekeket és ahelyett hogy az utcán lézengjünk, vitt strandra, bányatavakra. Mind a gyerekei voltunk. Együtt nőttünk fel, rengeteg szart átélve és megélve. A fia több volt nekem mint barát. Testvéremként szeretem. Mégis hat éven keresztül nem beszéltünk egymással.
Dacból, gőgből. Már nem is emlékszünk igazán. Az apja halálhíre vitt vissza, és a temetés napján éreztem meg mi is a barátság. Természetes volt számukra hogy ott vagyok, hogy gyászolok. Hol máshol lehettem volna!?
A toron mintha csak előző nap váltunk volna el legutóbb.

Lehet hogy a barátomat elvesztem, fizikai valójában, de a barátságát sosem. Amit igazán sajnálok, hogy a fiam nem ismerhette meg.

Megismert helyette mást.

Feleségem gyerek kori barátja, rendszeres vendég volt nálunk. Otthonunk az ő mentsvára, ahol megpihenhet, ahol nyugalomra lel.
Az utolsó napjait is itt töltötte.

A kicsi imádta. Rengeteget játszottak, egy katonai és túlélő fanatikus a legjobb játszótárs a kisfiuk számára. Állat barátként neki köszönhettük a macskát is, így kézenfekvő volt úgy közölni a két halálhírt a hat éves gyerekkel, hogy a cica elkísérte Józsikát. Egy hete mondtam el neki, ma zokogott.

Szerették egymást. Őszinte barátság volt, amilyen csak egy valóban nyílt szívű ember és egy gyerek közt lehet. Józsi olyan volt/ lehetett volna neki, mint nekem nagyLaci.

De Ő hamarabb kilépett az életünkből. Vádoljuk magunkat felváltva, hogy mi lett volna, ha...

Nincs ha.

Bár nem látjuk már őket, nem toppannak be váratlanul, nem ugorhatunk át hozzájuk, csak meginni egy kávét, és kiállni az erkélyre nézelődni, mégis érezzük jelenlétüket.

Ott vannak egy mozdulatainkban, mellettünk vannak mikor szerelünk valamit, amihez addig az ő segítségüket kértük. Segítenek meghozni egy döntést a szerint, amiket tőlük tanultunk. Hatással voltak a személyiségünkre, és ezért bennünk élnek tovább. Nem hagyhatnak el minket, mert a részünkké váltak.

Sose kértük a barátságukat, és ők sose ajánlották fel, hogy azok lesznek.

Megtörtént csupán.

Az idei év tanulsága:
Mikor több temetésre jársz mint esküvőre, kezdesz felcseperedni.

Ha nem mondod egy barátodnak hogy szereted, ha nem beszélsz vele évekig, ne aggódj.

Tudja!