szartornádó !

A szombati napom ismét megerősítette bennem az elhatározást, hogy csúnyán változtatni kell. Valójában azt is elkönyvelhettem magamban, hogy nemes szakmánkat nem fogom abbahagyni.
Így egy lehetőség adódik: ideje saját balhéba fogni!

Tudom büszkeséggel tölthetne el, hogy ismét -és ki tudja hányadszor- hárman kitálaltunk 200 főnek választható ételekből 4 chafing használatával, majd le is rámoltuk gyorsan mielőtt egy teakonyhában nekiállhattunk elmosogatni mindent. Aki ismeri ezt az életérzést, az tudja, aki nem, annak egyszer leírom egy átlag rendezvény menetét onnan, hogy "Juj de szupi! Ezt szeretnénk!" odáig, hogy "Köszönjük! Minden nagyszerű volt."
A kettő között amolyan Fridisen toljuk. Ettől függetlenül már nem érzek büszkeséget. A bő nyálas szopás annyira a hétköznapokká vált, hogy egyszerűen rutinként tekintek arra amikor 200 embernek szolgálunk fel választható menüvel ketten. Rég voltak a büszke napok.

Anno mikor raktárospincérrendezvényfőnökként borzoltam a kedélyeket, nagyon büszke voltam magamra. Akkor is, mikor az ital rendelésből, és az érte való elmenetelből egyedül a matekot hagytam ki. Hibámmal akkor szembesültem, mikor megérkeztem egyedül, egy 3,5 tonnás furgonnal, majd rámutattak 4 raklap üdítőre, 12 hordó sörre és 2 CO2-re, miszerint az az én rendelésem. Úgy emlékszem talán az volt az a pillanat amikor kicsit elbizonytalanodtam.
De nem az volt. Hanem mikor lepakoltam a rámpára a söröket, és tudatosodott bennem, hogy fejmagasságból kell leemelnem az 50-es hordókat. A helyi raktárosok látva, hogy egyedül birkózom azzal a pár tonnával, azonnal félredobtak mindent, és kisiettek a rámpára.
...kávézni és dohányozni.
Az egyik az időt mérte. Szerintem fogadtak is, de nem nagyon tudtam figyelni, mert épp azon morfondíroztam hogy a sós lé amit nyelek folyamatosan, azok a könnyeim, vagy az izzadságom.
Majd igazán szórakoztató 45 perc múlva, -mikor a CO-kat is rögzítettem az előírásoknak megfelelően üdítőkkel körberakva- lecsaptam a hátsó ajtót, és odaböktem, ha van felvétel szóljanak. Próbáltam büszkén beszállni az autóba, de mivel épp beszartam a fájdalomtól, -amiről később kiderült, hogy a pár év pakolászás eredményeként teljesen  deformálódott csigolyáim okozzák- jobb híján csak elvonszoltam magamat a volánig és beültem a Szojuzt idéző kis teherbe.
Egyikünk se volt a helyzet magaslatán. Szegény kisautó keményen küzdött a rápakolt majd 3 tonnával, én pedig a kuplunggal. A laprugók a végletekig feszítve. Szartak azok a zenre.
De ezt is megcsináltam/tuk. Igaz, egy hónapos orvosi procedúra követte.

Minden esetre kezdek kissé beleunni hogy újra olyat bizonygassak, amit tudom hogy tudok. Valamit nem próbáltam még. Kiszakadva az alkalmazotti jogviszony negédes bűvköréből, saját vállalkozásba fogni.
Tehát a cél megvan, az elhatározás érik, és abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy egy hozzám hasonló gyakorló elmebeteg támogatására is számíthatok, némi anyagi előny reményében.

Nincs más hátra mint előre. A ti érdeketekben mihamarabb találkozzunk a saját kocsmánkban!

Csókolom!