Ezt a bejegyzést szánom azon "sztároknak" akik bártenderként, és barbeck-ként alkalmazzák magukat.
Anélkül hogy bárkit meg akarnék bántani (pedig fogok) Ti valóban csak alkalmazások vagytok, és némelyetek épp annyit ér, mint az androidos sos cocktail applikáció. Ott van a háttérben, de mire megtalálom vele a megoldást egy problémára, addigra késő.
Volt idő, mikor a bártender még Pultos volt a bárbeck pedig Feltöltő. És tolták, toltuk. A pörgés nem abból állt, hogy 1,5-2 óra alatt kiszolgáltunk 300-400 embert, hanem hogy este nyolctól hajnal négyig, ha ügyesek voltunk, és jó fej volt a pultfőnök vagy a kollégánk, el tudtunk szívni egy cigit. Volt amikor a pult alatt hugyoztunk műanyag korsóba, mert arra végképp nem volt esély, hogy eljussunk a vécéig és belátható időn belül vissza is érjünk. Tudom ti is éltetek át hasonlót. (persze) De amit ma pörgésnek titulálnak egyesek, és lihegve fáradtan rogynak össze utána, arra mi anno azt mondtuk, ritka egy szar nap volt. Persze a forgalom csökkenésről nem ti tehettek, de arról igen, hogy a semmire veritek magatokat. Amikor emberek ilyen estéken rendben tisztán tartották a környezetüket- hozzáteszem kinéztük azt aki nem, és adtunk a pofájának- addig a mai "pörgések" mellett ragyognia kéne mindennek. Sajnos ez nem tanulható. Bennünk ösztönösen megvolt. Az igényesség. Igényesség a munkánkra, és ennek az alapja a tisztaság. Minden más erre épül. Ezt el köll fogadni.
Azokban a múltba vesző időkben egy-egy brigádba való beilleszkedéshez nem volt elég, ha tudtál inni meg szívni, -bár igaz jelentősen elősegítette- a legfontosabb hogy tudtál dolgozni. És akartál. Ez megint nem tanulható. Bármily furcsa, sokan a munkáért toltuk. Nem tagadom a pénz se esett rosszul, de a mai napig többet jelent, hogy egy-egy este után leültünk egy sör mellé, mert megcsináltuk baszki. Majd még egy sör...
Ezután jöttek a csodás ötletek. Menjünk inni. És úgy ittunk, ahogy csak azok tudnak, akik mélységeiben ismerik az alkoholt, a készítéstől a felhasználásig. Fekete öves alkoholistaként riogattuk nyáron a velencei, balatoni büféseket, akik a napfelkeltével együtt megnyertek minket először egy nyitás előtti kávéra, mert azt messziről látta mindenki, hogy nem adat feldolgozók vagy rendszergazdák vagyunk. És ittunk. Jókat! Sokat! Sokszor! Aludtunk a tűző napon, vagy egy kocsma asztalára dőlve, miután -ha belefért feszített időbeosztásunkba- gyors zuhany és újra meló. Egy ugyanolyan napra vissza állni, amilyen mögöttünk volt. Amikor egész éjjel csak arcokat látsz magad előtt összefolyva és nem hiszed el, hogy ennyi ember egyáltalán létezik nem hogy a városban, az egész országban.
Hozzáteszem, mi még mindig nyomjuk. Ugyanúgy. Kevesebb kedvvel, mert már nem csak a sörre meg a gulyáskrémre kell a pénz, de ugyanúgy. Néha elmerengünk azon amikor valamit tettünk, és valakik voltunk, de rá kell jönnöm, mi még akkor is többek voltunk, amikor nem voltunk senkik. Olyan helyeket "építettünk" ahova titeket még be se engedtek amikor mi már felszabadultunk onnan. Ezért ha valamit mondunk, ne agyaljatok. Nem fog menni úgyse. Okkal mondjuk, mert tudjuk. Megtanultuk rengeteg hiba árán.
Ahogy mondani szokták: Akinek nem inge..., de akinek inge az legyen szíves felöltözni végre, mert visszajön a régi brigád szellem. Az ütlek-váglak!
